Beauty Piknik a Hungexpón!

2018. június 13., szerda

A Beauty & Style Nemzetközi Szépségipari Kiállítás csapata partneri tájékoztatót tartott 2018. június 8-án. Az eseményen ismertettük a kiállítás helyzetét, valamint a szakmai programokat és olyan operatív tudnivalókat, amelyekkel a kiállításon résztvevő cégek munkáját kívánjuk segíteni.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatójának megnyitóját követően a vendégeink Raunicker Ivettől, a kiállítás igazgatójától hallhattak összefoglalót a rendezvény jelenlegi állásáról, az eladott kiállítói területről, továbbá megtekinthették az aktuális standkiosztást is.

Az eseményen a tárgyalások során felmerült kiállítói igényekre megoldási javaslatokat kínáltunk. Ilyen például az egyedi beléptetési rendszer is, amelynek segítségével a szakmai és nagyközönségi látogatók, valamint az egyes szépségipari területek szakemberei is eltérő színű karszalagot fognak viselni. Ezzel is támogatjuk partnereinket, hogy a kiállításon minden látogatói csoportot a számukra leginkább megfelelő információkkal láthassanak majd el.

Továbbá vendégeink egyéb fontos operatív információk mellett összefoglalót kaptak a kiállítás tervezett médiatervéről Szántó Gabriellától, a Hungexpo kommunikációs igazgatójától.

Fekete Balázs, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozatának elnöke a rendezvényen bejelentette, hogy a Beauty & Style Kiállítás keretében kerül megrendezésre a Magyar Fodrász és Kozmetikus Bajnokság! A Hungexpo munkatársaiként nagyon büszkék vagyunk, hogy kiállításunk adhat otthont a rangos eseménynek!

Móró Gabriella, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozatának kozmetikus osztályelnöke ismertette a kozmetikai versenyt, amelyen a már gyakorló szakemberek és a tanulók külön kategóriában indulhatnak. Kitért a szakmai programokra is, amelyek sorában többek között meghallgathatjuk majd a Euroskills 2018 fodrász és szépségápoló versenyzők élménybeszámolóit is. 

A kamara képviseletében Hegyi Andrea versenyszervező ismertette a műkörmös és lábápoló terület versenyeit és szakmai programjait. A megmérettetésen a versenyzők négy műkörömépítő és három lábápoló kategóriában nevezhetnek majd. A szakmai előadások részeként sok egyéb mellett több, lábápolással kapcsolatos problémára is tanácsot kaphatunk.

Az már egészen biztos, hogy egyedülállóan magas színvonalú versenyekre és kihagyhatatlan szakmai előadásokra számíthatunk a kiállításon! A versenyekkel és a nevezés részleteivel kapcsolatban hamarosan tájékoztatjuk Önöket!

Bővebb információt IDE kattintva talál a kiállítás honlapján.

 
 

Kapcsolódó híreink

Az ipar színe-java a HUNGEXPO-n

Az ipar színe-java a HUNGEXPO-n

Idén május 15–18. között kerül megrendezésre az IPAR NAPJAI kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Ez évek óta a legnagyobb... tovább olvasom »

Rekord látogatottsággal zárult a 2018-as AGROmashEXPO és AgrárgépShow

Rekord látogatottsággal zárult a 2018-as AGROmashEXPO és AgrárgépShow

Minden idők leglátogatottabb AGROmashEXPO, AgrárgépShow kiállítását zárta a HUNGEXPO 2018-ban. A január 27-én véget ért kiállítási... tovább olvasom »